Hatalmas hegyek, egy kíváncsi róka és a világ teteje: Gondolatok az első külföldi vadkempingről

Mivel ez volt az első külföldi autós vadkempinges utam, utólag visszagondolva szinte nevetségesen sok elvárással indultam el. Hatalmas, égbe nyúló hegyeket, sebesen folydogáló patakokat és vízzuhatagokat akartam látni. Valamiért a természetnek ez a vad, nyers arca az, ami a leginkább vonz, és ezt az otthoni, megszokott tájakon ilyen monumentális méretekben nem kapom meg.

Montenegró hegyvidéke valószínűleg pont ezért nyűgözött le ennyire: itt mindent megkaptam egyben, egyetlen lenyűgöző csomagban.

Harapható levegő és az éjszakai látogatók

A gigantikus szikláktól kezdve az apró, csörgedező patakokig minden ott volt. Azok a végtelen zöld dombok, a friss, jéghideg hegyi víz íze, és a szellő, amiben szinte harapni lehetett a friss levegőt… leírhatatlan élmény.

És persze ott voltak az éjszakai „látogatók” is, akik gyorsan megtanították nekem a vadon szabályait. Az első éjszakám rögtön azzal indult, hogy egy arra járó róka elvitte a cipőmet! Szerencsére kábé harminc méterrel arrébb megtaláltam, bár alaposan össze volt nyálazva. Így jár az ember, ha lusta eltenni a lábbelijét éjszakára a tartózsákba! 🙂

Reggelek a felhők felett

A történethez azonban az is hozzátartozik, hogy a reggeli ébredések egyedül egy kicsit más színezetet kapnak. Hiába látom a felkelő nap csodáját a hegyoldalban, hiába érzem a párás levegő lengedezését a hatalmas fenyőfák lombjai között, azért hozzábújni valakihez és megosztani ezt a látványt azzal, akit szeretünk, egészen más élmény lenne.

Ott, a kávémat kortyolgatva arra a döntésre jutottam, hogy ha egyedül utazom, akkor a jövőben biztosan kell egy kutyus utastársnak, mert kell mellém valaki, akivel mindezt megoszthatom. Ha a szerelem nem talál rám, hát egy barát lesz az akit magammal viszek! 😀

A világ tetején ülve

A legmélyebb gondolatok akkor találtak meg, amikor felmentem a Petar II Petrović-Njegoš mauzóleumhoz. Leültem az emberek által készített kis kőrakások közé a peremen, és csak szemügyre vettem a világot onnan fentről.

Abban a pillanatban nagyon erősen éreztem, hogy le tudnám úgy élni az életemet, hogy csak megyek a nagyvilágba, és felfedezem a bolygónk szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb adottságait. Éreztem, hogy az a kényelmes, megszokott kis komfortzóna, amiben a hétköznapokon mozgok, sokkal kisebb, mint amit eddig hittem. Ideje lenne jobban kitárni a képzeletemet és az életemet. Sűrűbben kell elindulnom, hosszabb utakra, hogy még több ilyet tapasztaljak.

Nagyon szeretek itthon lenni, imádom a kertes házam nyugalmát, de valami egészen más érzés elindulni az ismeretlenbe. Lenyűgöző megtapasztalni azt, hogy milyen apró is vagyok a természetben, és mennyire csak magamra vagyok utalva, bárhol is alszom meg éjszaka.

El is kezdtem tervezni a következő kalandom, a csodás Erdély mélyére! 🙂