Félelmek és Vágyak a Tetősátorban: Miért Izgulok az Első Balkáni Utam Előtt?

Sokszor írtam már arról a határtalan szabadságról, amit az autós vadkempingezés ad. Arról az érzésről, amikor kint vagy a természetben, távol a város zajától. De most, hogy vészesen közeledik augusztus, és vele életem első külföldi, teljesen egyedülálló autós túrája a montenegrói tengerpartig, be kell vallanom valamit: a lelkesedés mellett van bennem egy jókora adag gyomorgörcs is.

Egyedül nekivágni az ismeretlennek mindig merész dolog. De ha mindez a Balkánon történik, az ad egy extra csavart a történetnek.

Mi van, ha…? (A racionális félelmek)

A Balkán varázslatos, de nem a szomszéd falu. Az első és legkézenfekvőbb kihívás: elhagyom az EU-t. Nem lesz minden bokorban korlátlan mobilnet, nem támaszkodhatok folyamatosan a Google Mapsre vagy az azonnali online segítségre. Mi történik, ha elmegy a térerő?

És persze ott duruzsolnak a fejemben a tipikus overlanding-parák. Mi van, ha az Opel pont egy isten háta mögötti szerpentinen adja meg magát? Mi történik, ha letérek egy földútra, és egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt elakadok a sárban vagy egy sziklás terepen, ahol senki sem jár?

A helyiek és a csend keresése

A másik nagy kérdőjel számomra a közeg. Milyenek lesznek a szerb vagy montenegrói emberek? Hogyan fogadnak egy magányos, tetősátras utazót, aki a hegyeik között vagy a tengerpartjukon keresi a nyugalmat? Ismerik és elfogadják egyáltalán a vadkempingezőket?

Azért is indulok egyedül, mert vágyom a belső utazásra. Szeretnék elvonulni, befelé figyelni, meditálni olyan ismeretlen, természetközeli helyeken, amikről eddig csak álmodtam. De vajon megkapom ezt a békét? Vagy pont a helyiek fogják akaratlanul is elrontani ezt az elszigetelt, vad élményt?

A 80%-os szabály és a „Bárhova mehetek” érzés

Ezek a félelmek és vágyakozások folyamatosan ingadoznak bennem. De van valami, ami mindennél erősebb, és ami miatt egyetlen percig sem kérdés, hogy elindulok-e. Ez pedig a tiszta szabadság ígérete.

Mindent aprólékosan megterveztem. Tudom az útvonalat, megvannak a koordináták. De hoztam egy szabályt: a tervet csak 80%-ban fogom követni. Ha meglátok egy izgalmasabb kereszteződést, ha feltűnik egy gyönyörű, hívogató hegyoldal, ami nincs benne a GPS-ben, akkor arra fogom tekerni a kormányt.

Amikor este felnyitom a Berger sátrat, nem akarom tudni előre, hogy pontosan mi vesz majd körül. A „bárhova mehetek” érzése az a drog, ami miatt az ember képes legyőzni a saját bizonytalanságait.

Félek? Kicsit. Várom? Mindennél jobban.

A Balkán hív, én pedig hamarosan indulok, hogy kiderítsem, melyik hang volt az erősebb: a félelmeimé, vagy a szabadságé.

Kövessétek az utamat a közösségi oldalaimon is! Bár a hegyekben és az eldugott partszakaszokon valószínűleg nem lesz térerőm, de amint megállok egy városban, vagy beülök egy étterembe és találok egy kis wifit, azonnal bejelentkezem, és hozom a legfrissebb képeket, videókat és élményeket.

👉 Instagram: hungary_carcamping
👉 Facebook: Autós Vadkemping